1051 Budapest, Zrínyi utca 3.

Tel.: (1) 8869-300, E-mail: ogyei@ogyei.gov.hu

1372 Postafiók 450.

ENGLISH

Felhívás a NETA adó alanyok számára

A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény megalkotásának egyik kiemelt jelentősége az, hogy a népegészségügyi programok megvalósításához forrást teremtett, ezzel segítve a lakosság egészségi állapotának javítását, az egészségmegőrzés elősegítését. 

A jogszabály szerint az adó alanya a fizetendő adóját felajánlhatja egészségmegőrző program finanszírozására az adóbevallásában tett rendelkező nyilatkozatával, azzal, hogy az adófelajánlás összege legfeljebb az egyébként fizetendő adó összegének 10%-áig terjedhet.

Kérjük, ajánlja fel NETA adójának 10 %-át az OGYÉI-nek!

Tekintettel arra, hogy 2019. január 1-től az adó alanya csak az OGYÉI felé ajánlhatja fel a NETA adó 10%-át, kérünk minden NETA adó alanyt, hogy az adóbevallása során tegye meg adófelajánlását, és a közös munka érdekében járuljon hozzá az adófelajánlást tevő adóalany nevének és székhelyének megjelöléséhez is.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetről szóló 8/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 7/A § (1) bekezdése alapján a Kormány népegészségügyi szervként az OGYÉI-t jelölte ki a NETA tv 1.§ 19. pontjában meghatározott feladat – azaz egészségmegőrző programok szervezése – ellátására. Az OGYÉI a kormányrendelet értelmében e feladatkörét az iskolai egészségfejlesztési programok tekintetében az országos tisztifőorvossal közreműködve látja el.

Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvény 2019. január 1-jével módosította a Neta tv.-t. A módosítás értelmében – melyre a Pénzügyminisztérium indokolása szerint a termékadót fizető adózók által szervezett programok egy részében tapasztalható visszásságok megszüntetése miatt volt szükség – az egészségmegőrző programok költségeivel való adócsökkentés kedvezménye megszűnik. Ugyanakkor az egészségügyi államigazgatási szerv programjaira az adófelajánlás a jövőben is lehetséges lesz

A rendelkező nyilatkozat az adóbevallás benyújtását követően nem módosítható és nem pótolható, késedelmesen benyújtott bevallás esetén a rendelkező nyilatkozat érvénytelen.

Az állami adó- és vámhatóság (a továbbiakban: hatóság) a rendelkező nyilatkozatban megjelölt összeget a bevallás benyújtását követő 15 munkanapon belül a felajánlás fogadására jogosult egészségügyi államigazgatási szervnek átutalja, feltéve, hogy az adóalany

a) hatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása az átutaláskor nem haladja meg a százezer forintot és

b) a rendelkező nyilatkozatot magában foglaló adóbevallásában fizetendő adóként megjelölt összeget határidőben megfizette.

A hatóság a (végrehajtott átutalást követő hónap 15. napjáig elektronikus adatközlés útján tájékoztatja az egészségügyi államigazgatási szervet a felajánlás összegéről, valamint, ha a felajánlást tevő adóalany ahhoz hozzájárul, az adóalany nevéről és székhelyéről. 

A forrásokat transzparensen és hatékonyan használjuk fel 

Az így befolyt források felhasználását az OGYÉI transzparens módon kívánja megtenni. A források felhasználása során elsődleges cél a szakpolitika által kidolgozott népegészségügyi programok megvalósításának támogatása, a kitűzött népegészségügyi célok elérését segítő egészségmegőrző programok kidolgozása és lebonyolítása. 

A források felhasználásának mikéntjéről az OGYÉI az egészégügyi államtitkár jóváhagyásával szakmai testületet kíván működtetni, melynek feladata az adott évi programterv kidolgozása és ahhoz a rendelkezésre álló (adófelajánlás formájában beérkezett) összeg hozzárendelése, valamint a lebonyolítás módjának meghatározása. A szakmai testületbe szakpolitikai és külső, civil szakmai szakértők kerülnek delegálásra. 

Az adott évi programterv lebonyolításáért az OGYÉI a felelős, aki partnerként tekint a NETA adóalanyokra. A NETA adófelajánlással élő adó alanyokat évente 2 alkalommal szakmai fórum keretében tájékoztatja az adott évi programtervről és az év során megvalósult programok eredményeiről, tapasztalatairól. Az első ilyen jellegű szakmai fórumra 2019. I. negyedév végén kerülhet sor.

A NETA források felhasználásáról (tervek és eredmények) az OGYÉI a https://www.ogyei.gov.hu/neta oldalán tesz közzé minden információt a lakosság, a szakma és a NETA alanyok számára is elérhető módon. 

Az adó alanyok által szervezett korábbi egészségmegőrző programok folytatása 

Az OGYÉI fontosnak tartja azt is, hogy a korábban a NETA adó alanyok által saját szervezésben megvalósított programok esetlegesen folytathatóak legyenek, ezért várja az ezzel kapcsolatos bemutató, összefoglaló anyagokat az így megvalósult programokról. A folytatásról egy szakmailag megalapozott kritériumok mentén a szakmai szakértő testület készít döntési javaslatot.

Ossza meg velünk értékes tapasztalatait a korábbi programokról, mondja el véleményét, javaslatát a NETA adó felajánláshoz kapcsolódóan IDE kattintva.  

2019 évi programok keretének tervezése 

A 2019 évre tervezett programok tervét a várható források mértéke határozza meg, mely – tekintettel a havi adó felajánlási mechanizmusra – az év elején nem becsülhető meg, a programok indításához szükséges fedezet rendelkezésre állásának ismerete a közbeszerzési és elszámolhatósági szabályok miatt lényeges. Ezért ösztönözzük a NETA adó alanyokat, hogy jelöljék meg a 2019 évi várható felajánlás havi és éves összesített összegét az ITT elérhető kérdőívünk kitöltésével.

Kérdéseit, észrevételeit, illetve a szakmai fórumon való részvételi szándékát, kontaktadatait a netaprogramiroda@ogyei.gov.hu email címen várjuk!

egészségmegőrző program: az egészségügyi államigazgatási szerv egészséges étkezésre, életmódra, a sportolás elősegítésére, ösztönzésére irányuló minden olyan tevékenysége, akciója, programja, amely bármely magánszemély által ingyenesen vagy legfeljebb 500 forint ellenében érhető el.

Frissítve: 2019.01.30 10:24